MENÜ

 

 

 

Budai Tünde vagyok. Show-tánc, művészi   torna, jazz tánc, klasszikus balett, néptánc, és    így tovább...tehát a TÁNC egésze szívügyem.   Emellett a színház  világa, a színészet is   évtizedek óta fontos része az életemnek.  Jelenleg teológiát hallgatok, és angolt tanítok   a tánc mellett.

Több, mint három éve kezdtem az oktatást,   elsőként  gyerekeknek.  Azóta is az a célom,   hogy szánjunk magunkra időt,  akár tinik, akár   felnőttek vagyunk, és úgy eddzük a testünket,  hogy  nem monoton  mozgásokban fáradunk   el, hanem kikapcsolódva,  önfeledten  mozgunk, örömöt és valódi lazítást nyújtva magunknak.

 

 

Kortól, nemtől, képzettségtől függetlenül várom  azokat a ritmus-, és zenekedvelőket, jó  hangulatra vágyókat, akik úgy szeretnék fejleszteni testüket, izmaikat, alakjukat, hogy közben jót mulatnak, szórakoznak, természetesen sok munkával és kitartással. Óráimon átnyújtjuk izmainkat, erősítünk (főként mélyhátizom, fenék, comb területe), lépéseket, koreográfiákat tanulunk a 60-as évek amerikai Broadway-ától a retro disco-n át, egészen a mai modern táncstílusig.

 

 



Alkalmazkodva a csoport tagjainak korához, stílusához, szakmai tudásához és napi hangulatához, igyekszem átadni valamit abból, amit kaptam és amiért nagyon hálás vagyok. Ha szeretnél jelentkezni, esetleg bármi kérdésed, kételyed, félelmed lenne, telefonon, vagy emailben elérsz!

 


pesti csoport

A pesti csoportom

 

leányfalui csoport A leányfalui csoportom


Asztali nézet